Kutya

„Gazdájának társa akar lenni, ebben talál magára; ez a kutyalét lényege.” (Alice Hoffman)

 

Nem véletlen, hogy a kutyát az ember legjobb barátjaként, leghűségesebb társaként tartjuk számon. A kutyák azok, akik őszintén óvnak, védelmeznek és szeretnek minket. A farkassal közös ősöktől kb. 100.000 év óta elválva, az emberhez egyre közelebb kerülve az egyetlen állatfaj, amely az embert a saját fajtársainál is előbbre tartja. Közben mi az igényeinknek megfelelően nagyon sokféle feladat elvégzésére „tenyésztettük” , alakítottuk át - szinte a végletekig.
 

A kutyatartás sok örömet jelent, azonban nagy felelősség is társul hozzá. Akár 10-15 éven keresztül kell gondoskodnunk kedvencünkről. Éppen ezért fontos tudnunk, hogy mire kell ügyelnünk, hogyan gondozzuk őket, milyen oltásokra van szükségük, milyen betegségeknek vannak különösképpen kitéve, vagy milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk bizonyos időszakokban. Oda kell figyelnünk arra, hogy rendszeres állatorvosi vizsgálatra vigyük őket, megkapják a szükséges kezeléseket, oltásokat, féregtelenítést, mikrochipet.
És természetesen nagyon fontos, hogy valóban értsük őket. Megérdemlik, hogy tanuljunk róluk!

Jellemző betegségek, mely veszélyeztethetik kedvenceinket:
- fertőző betegségek: parvovírusos bélgyulladás; szopornyica; fertőző májgyulladás; leptospirosis - védőoltással megelőzhetőek;
- parazitás megbetegedések:
 a) külső élősködők: bolhák, kullancsok, tetvek, atkák, rühatkák, szúnyogok, legyek - hatékony szerek segítenek ezek távoltartásában, ill. az állatra kerülésükkor az elpusztításukban;
  b) belső élősködők: bélférgek, szívférgek, bőrférgek, babesiák és egyéb vektorok közvetítette élősködők – megfelelő szerek rendszeres használatával az általuk okozott megbetegedések elkerülhetőek;
- nagytestű kölyökkutyák növekedési csontgyulladása;
- bizonyos fejlődési rendellenességek (korrekciós műtéttel kezelhetőek): pl. kistestűek patella ficama, aszeptikus combcsontfej elhalása; nagytestűek könyökízületi és csípőízületi diszpláziája; térdízület elülső   kereszteződő szalag szakadása;
- mopszok, bulldogok légúti szindrómája (korai műtéttel a nagyobb baj csökkenthető),
- fogkövesség
- szemészeti megbetegedések
- elhízás és annak következményei
- gennyes méhgyulladás
- daganatos elváltozások
 

Forduljon állatorvosainkhoz bizalommal, hiszen nálunk az általánostól a speciális kezelésekig szinte mindent megkaphat. Mindent elkövetünk érte, hogy meggyógyítsuk kutyáját, aki így újra önfeledten fog rosszalkodni.

A kedvenceinkkel járó sok feladat, a rájuk fordított idő és energia azonban nem marad hála nélkül, kutyánk hűséges társunk marad élete végéig, boldoggá teszi minden közösen eltöltött napunkat és meghosszabbítja életünket.

Szeged, 6724
Körtöltés utca 23.
 
06-62-543-855
info@kisallat-ambulancia.hu

 

  • Facebook Social Icon
Nyitva tartás:
​​
Hétfő-Péntek

11:00 - 17:00

 

Állatorvosaink:

 

Dr. Szalay János
06-30-9532-698
Dr. Perényi László
06-30-9156-960
Dr. Rengei Antal
06-20-9217-737
Dr. Kovalik Róbert
06-30-2662-943