top of page
állatorvos Szeged
Dr. Rengei Antal

1985 óta dolgozom állatorvosként, nagyon szerencsés vagyok, mert azzal foglalkozom, amit a legjobban szeretek. A végzésem után egyből a Hódmezővásárhelyi Állatkórházban kezdtem.
1 év után a katona időmet Pécsett a Katonai Kórház Baleseti Sebészetén töltöttem. Hazaérve Szegedre megnyitottam a Kisállat-Ambulanciát, ahol több mint 30 éve csak kedvtelésből tartott állatokkal foglalkozunk. Társaimmal - Dr. Szalay Jánossal és Dr. Perényi Lászlóval - 1991-ben alapítottuk meg közös cégünket, amit azóta is váll-vállvetve működtetünk.

1995-ben szereztem Kisállat Specialista szakdiplomát, majd egzotikus állatokkal foglalkozó szakképzésen voltam Brnoban. Később alapító tagnak kértek föl a Magyar Kisállat Ortopéd Egyesületbe, ill. a Magyar Állatorvosi Kamara Dietetikai tagozatába.

Cégünkben nagy figyelmet fordítunk az egészséges életmód és táplálkozás fontosságának hangsúlyozására, ezért komoly dietetikai szaktanácsadást (1987 óta) és a korai szocializációs időszakban rejlő lehetőségek kiaknázására "Kölyök Klubot" működtetünk (2003 óta) a napi gyakorlatunk során.

állatorvos Szeged

Szakterületem az általános belgyógyászat, szülészet mellett a sebészet, mind a lágy, mind pedig a csont és gerinc sebészet.

Az elmúlt bő 30 év alatt igyekeztem (igyekeztünk) ott lenni a szakterületünket érintő valamennyi továbbképzésen, hogy a legfrissebb tudás birtokában és a legkomolyabb műszerezettséggel tudjuk segíteni a minket választó Gazdákat abban, hogy a lehető legnagyobb egészségügyi biztonságban élhessenek hosszan együtt szeretett Kedvencükkel.

Otthon engem is várnak a saját kedvenceim: Pumpa, a tüneményes mopsz; Koda, őt menhelyről fogadtuk örökbe, reggelente elszánt futótársam; cirmos cicáink, Tangó és Cha-cha-cha;  leopárdgekkóink és madárpókjaink.
 

bottom of page