
Szalay János
Dr. Szalay János, szegedi állatorvos vagyok. Már 10 évesen is állatorvosnak készültem, követni akartam anyai nagyapám és édesapám hivatását.
1987-ben végeztem az Állatorvostudományi Egyetemen, Budapesten.
A hódmezővásárhelyi Állatkórházban, Nagyapám egykori munkahelyén kezdtem a gyakorlati éveim.
1990-től egy évet dolgoztam vidéki, vegyes állatorvosi praxisban önálló körzeti állatorvosaként.
1991. végén Dr. Rengei Antal kollégám felkérésére - akivel a vásárhelyi állatkórházban is dolgoztam együtt-, kezdtem el a szegedi kisállat praxist a Kisállat-Ambulancián.
Néhány évvel később csatlakozott hozzánk Dr. Perényi László, aki szintén a vásárhelyi állatkórházban kezdte szakmai tevékenységét.
2000. szeptemberében 6 félév képzés után második diplomaként megszereztem a kisállat-gyógyász szakállatorvosi oklevelemet.
2001-re alakítottuk ki önálló állatorvosi rendelőintézetünket Szegeden a Körtöltés utca 23. alatt, ahol a mai napig is együtt dolgozunk állatorvos kollégáinkkal és asszisztenseinkkel.
Jelenleg kedvtelésből tartott kisállatok egészségügyi ellátásával foglalkozom. Főbb szakterületeim a kisállat belgyógyászat, endokrinológia, sebészet, szülészet, műszeres diagnosztika, (ultrahang, röntgen), laborvizsgálatok, dietetika, kisállatok viselkedési, szocializációs problémáinak megoldása.
Nagyon szeretem a magyar kutyafajtákat, magam is tartottam mudit, akivel több kiállításon is sikeresen szerepeltem. Szívügyemnek tartom ezen fajták népszerűsítését és genetikai értékeik megőrzését.
Állatorvosi munkám részeként alapító tagja vagyok a Magyar Kisállatortopédiai Egyesületnek és a Kisállatdieteikai Egyesületnek.
A mindennapi szegedi állatorvosi munkámon kívül már harmadik ciklus óta választott elnöke vagyok a Magyar Állatorvosi Kamara Csongrád Megyei Szervezetének és második ciklus óta tagja vagyok a Magyar Állatorvosi Kamara Országos elnökségének. E megbízatásaim többek között lehetőséget nyújtanak az állatorvosok és az állattartók közti minél jobb kapcsolat kialakítására.
Törekszem, hogy az állatorvosok szakmai munkája minél színvonalasabb, tudományosan megalapozott tényekre épülő gyógyító és megelőző tevékenység legyen, mely szolgálja a környezetünkben élő házi és vadon élő állatok egészségének, életterének, valamint a velük kapcsolatba kerülő emberek testi és lelki épségének megőrzését, helyreállítását.
Fontosnak tartom, hogy állatorvosi Rendelőintézetünk munkája megelégedéssel szolgálja az állattartókat, mindenkor szem előtt tartva a rájuk/ránk bízott társállatok jóllétét, egészségét és természetes igényeit.